Kecskeméti Csillagbölcső Waldorf Óvoda tel.: +36 76 954 970, +36 20 422 7745
e-mail: ovoda@csillagbolcso.hu
cím : Kecskemét, Napsugár u. 2.
Csillagbölcső Gyermekközpontú Ált. Iskola és AMI tel.: +36 76 954 970, +36 30 373 6246
e-mail: iskola@csillagbolcso.hu
cím : Kecskemét, Szolnoki út 20.

Tanáraink

Pető Melinda
Hatodikos osztálytanító, intézményegység-vezető
Tanítónak készülök gyerekkorom óta. Ebből a célból végeztem el a történelem szakot a Miskolci Egyetemen, majd a táncpedagógus szakot a Táncművészeti Főiskolán és ezért tanultam drámapedagógiát. Az ELTE Bárczy GyPK-n Waldorf osztálytanítói képesítést szereztem.
Az állami iskolában szaktanárként eltöltött évek alatt azt tanultam meg, hogy mit és hogyan nem érdemes illetve nem is szabad tanítani. A világot úgy ismerjük meg, ha rákérdezünk – a kész válaszok helyett a kérdezés képességét kell kialakítanunk a gyerekekben. A tanítás együtt munkálkodás a gyerekekkel.
Szabadságra nevelni nem azt jelenti, hogy mindent megengedünk, hanem azt, hogy segítjük a gyerekeket a világ megtapasztalásában és az önmagukra találásban. Ez kölcsönös. Csak így lehetséges, hogy ne az iskolának, hanem valóban az életnek tanuljunk.
Táncolni felszabadító érzés, benne az ember önmaga lehet. A tánc tanításának értelme az, hogy örömünket leljük a mozgásban: a lépések és taglejtések akkor válnak valódi tánccá, ha a mozdulatok belülről jönnek – akárcsak a valódi kérdések.
Az ötödik osztály tanítója vagyok.
Három gyermekem van. 

Balláné Barnai Anita
Első osztályos tanító

Mindig is emocionális ember voltam. Érdeklődéssel figyelem a világ dolgait és a körülöttem élő embereket. Mindemellett tele vagyok alkotó energiákkal.
Talán ezért olyan szerteágazó az általam választott és elvégzett képzések iránya is: Középiskolában biológia –matematika tagozatos voltam. A Debreceni Református Tanítóképző Főiskolán kommunikáció – tanító szakot végeztem, a Miskolci Egyetemen pedig történész diplomát szereztem. Néptáncoltam, társas táncoltam. A kézműves tevékenységek állandó részét képezik az életemnek. Futballedzőként is tevékenykedtem az elmúlt két tanévben. Ezt a munkát szeretném tovább végezni, ha lesz rá lehetőségem.
Tizennégy állami iskolában eltöltött tanév után szeretném a gyerekeknek másképpen átadni azt a sok érdekességet és szépséget, amit a világ nyújthat számukra. Tevékenykedtetéssel, megtapasztalással, megéléssel és legfőbbképpen szeretettel. Ugyan úgy, mint a 7 éves fiamnak és az 4 éves lányomnak is.


Lipóczki Szilvia
Második-harmadik osztály tanítója
Lipóczki Szilvia vagyok. 1979 –ben születtem Kecskeméten. Gyermekkoromat Lakiteleken, a tanyánkon töltöttem. A húgommal sokat énekeltünk és játszottunk a magunk készítette játékokkal. „Régiből újat” – ez valahogy mindig visszatérő érték az életemben. Amink nem volt, azt el tudtuk képzelni.
A gimnázium elvégzése után tanácstalanul álltam a felvételi előtt: „Mi legyek?” Édesapám javasolta, hogy ha szeretem a gyerekeket, menjek tanítóképzőbe. Így tettem: tanító-óvodapedagógus lettem. Négy évig dolgoztam a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában, roma gyerekekkel. Együtt dolgoztunk, együtt tanultunk, együtt lélegeztünk. Tudtam, hogy jó helyen vagyok, és azt csinálom, amit szeretek. Azokban az években pillantott rám először az alternatív iskola: éreztem, hogy abba az irányba szeretnék menni. De várakoznom kellett, amiért nagyon hálás vagyok, hiszen két csodálatos gyermekem született. Amikor újra munkába álltam, az iskolánk bezárt, ezért óvónői állást kaptam. Féltem tőle, mert új volt, de nagyon fontos évek következtek. A Ménteleki Óvodában sokat tanultam arról, hogy ki a Gyermek, hogy mitől az, aki, hogy mettől meddig tart, hogy hogyan lehet jól, hogy hogyan lehetünk jól együtt, hogy hogyan tanulnak a játékon keresztül és hogyan utánozzák le az őket körülvevő világot, és hogy nekem ebben mekkora szerepem van. Mikor ezekből útravalóul már egy nagy csomaggal lehettem gazdagabb, hívást kaptam: a Csillagbölcső Gyermekközpontú Általános Iskolában lehetek tanító. Szeretném, hogy a tanulást a tapasztalás határozza meg és abból stabil alapot kapjanak; hogy a gyerekek egészséges határok között biztonságban legyenek szabadok; hogy az egymásra tekintésben a tisztelet természetes úton alakuljon ki és legyen jelen; hogy együtt megőrizzük a „régiből újat”; hogy egész világukban jól legyenek; hogy a szemükben valódi önmagamat lássam, akire én is felnézhetek.
Az első-második osztály tanítója vagyok.


Besze Márk
Negyedik-ötödik osztályos tanító
1984 –ben születtem, Kiskunfélegyházán. Gyerekkoromban sokat kardoztam, meg harcoltam az udvaron a magam válogatta seprűnyelekkel és léggitároztam mikor Roxette dal ment a tévében. Tudom, mi a kapcsolat a magnókazetta és a kék-fehér csíkos golyóstoll között, és emlékszem a Juli sulira is.
Az általános iskola után számítástechnikai szakközépbe mentem tovább, ahol ráébredtem arra, hogy az angol nyelvhez van némi tehetségem. De az angol szak helyett elég valószínűtlen módon kikötöttem a tanítóképző főiskolai karon, ahol lenyűgözött, hogy milyen fontos mesterség ez (gyerekkorom óta olyan munkát szeretnék, amivel hasznára lehetek a világnak), nem mellesleg drámapedagógiai tapasztalatokat is szereztem az olykor este tízig tartó kurzuson.
Diplomázás után a Fülöpjakabi Általános Iskolában kezdtem napközizni, ahol remek, de nem a hagyományos „államis” kapcsolatom alakult ki a gyerekekkel. Kitérők után a ménteleki iskolában életem egyik legnagyobb feladatát kaptam, mikor tizennyolc elsős osztályfőnöke lettem. Ők bepótoltatták velem azt, amit az iskolában nem tanultam meg. Közben komoly adagokban kaptam vissza, amivel én is boldogítottam a tanáraimat annak idején. Sok olyan történt ebben az osztályban, ami szokatlan vagy meghökkentő lehet a hagyományos iskolai környezetben, ezeket azóta is fontosnak tartom. Senki nem emlékszik már arra, hogy negyedik – vagy akár nyolcadik – év végén hányas volt a bizonyítványban, de az osztály hangulatára, a tanárok viselkedésére mindenki. Nagyon fontosnak tartom a megingathatatlan tantárgyi alapokat, ugyanakkor szeretném, hogy az iskola, segítsen a gyerekeknek abban, hogy megtudják: mi a saját véleményük, megismerjék az ízlésüket, ezt tudják közölni a többiekkel, figyelembe vegyenek másokat is, sikeres kommunikációs technikákat alkalmazzanak. Hogy ismerjék a türelmet, tudják, mi a kitartás. Hogy együtt legyen minden ahhoz, hogy megértsék maguk körül a világot.
 
 


Lőrincz András
énektanár
 
 
Gyerekkorom óta életem meghatározó része a zene. Hétévesen kezdtem furulyát tanulni, 11 évesen klarinétozni az alig egyéves ’Szentegyházi Gyermekfilharmóniában’. Itt éreztem meg a közös éneklés-zenélés felemelő és közösségformáló erejét, mely erős alapot adott, de egy székelyföldi faluból elindulva kinyitotta a világot is a szemeim előtt. 
Ilyen indíttatással jöttem 1993-ban Magyarországra tanulni. Egy évig a váci Bartók Béla Zenei Szakközépiskolában tanultam, majd a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szereztem meg ének-román tanári és művelődésszervező-menedzseri képesítéseimet. 
Szegeden kezdtem néptáncolni, ezzel együtt pedig a népi furulyajátékkal is megismerkedtem. Néptánc- és népzene táborokban tanultam a gyimesi és moldvai furulyamuzsika fortélyait tüneményes adatközlő zenészektől, és emellett autodidakta módon fejlesztettem magam.  
Az évek alatt több népzenei együttesben zenéltem, megismerkedtem más népek hangszereivel is, játszottam több cd-felvételen. 
Megtapasztaltam, hogy a zenének hihetetlen jótékony hatása van a gyerek személyiségének-intellektusának a fejlődésében. Az éneklés és a hangszerjáték az önkifejezés egyik legszebb eszköze. Örömet ad, ha az ember magában énekel-zenél, még nagyobb öröm, ha ezt csoportosan végezzük, de a legteljesebb élményt az adja, amikor másoknak is örömet szerzünk ez által.  
Ének–zene tanárként és aktív zenészként a sok év alatt számtalanszor megtapasztaltam ezt a felemelő és örömteli érzést, amiből a gyerekeknek is szeretnék átadni egy-egy csipetnyit.