Kecskeméti Csillagbölcső Waldorf Óvoda tel.: +36 76 954 970, +36 20 422 7745
e-mail: ovoda@csillagbolcso.hu
cím : Kecskemét, Napsugár u. 2.
Csillagbölcső Gyermekközpontú Ált. Iskola és AMI tel.: +36 76 954 970, +36 30 373 6246
e-mail: iskola@csillagbolcso.hu
cím : Kecskemét, Szolnoki út 20.

Túlterheltség nélkül, hatékonyan és sikeresen

„A legjobb fegyelmező eszköz, ha a gyerekeket érdekli, amit tanul.”
– Pető Melindával beszélgettünk
 
Sokkal hatékonyabb a tanulás, ha a gyerekek szeretnek iskolába járni – mondja Pető Melinda Waldorf pedagógus, a kecskeméti Csillagbölcső Gyermekközpontú Általános Iskola vezetője. De vajon hogyan lehet ezt elérni? – Többek között erről kérdeztük Melindát, aki az állami oktatásban szerzett 10 éves tapasztalat után kezdett alternatív iskolában tanítani.
 
- Mitől lesz egy iskola gyermekközpontú? Itt talán mindent szabad?
 
- Tévhit! – mondja fejét ingatva Pető Melinda. - Attól biztos, nem lesz gyerekközpontú az oktatás, ha a pedagógusok mindent megengednek. A gyerekközpontú oktatás alapja, hogy nem terheljük a gyerekeket olyan tudással, aminek még nem érkezett el az ideje számukra. A tanulás akkor lesz a leghatékonyabb - és ezt 100 évvel ezelőtt még tudták –, ha megtaláljuk az iskolai munkának azt a formáját, ami megfelel a gyerekek életkori sajátosságainak.  Ma a közoktatásban úgy akarják tanítani a gyerekeket, ahogy a felnőttek tanulnak, pontosabban: ahogy a felnőttek sem szeretnek tanulni. Könyv, munkafüzet, ülj és csendben figyelj. Pedig a tanulás alapja a cselekvés. „Mondd el, és megértem! Csináljuk együtt, és megtanulom!” A gyermekközpontú iskolában a gyerek nem passzív alany, akinek csak a  tananyag befogadása a dolga. A tanár a gyereknek a tanulásban a társa, ebben a társa, akivel együtt dolgozunk. A tanulás tehát együtt-munkálkodás.  Pénteken természetismeret óránk lesz az osztályommal. Megtehetnénk, hogy elővesszük a tankönyvet, és megnézzük a képet, milyen a futóhomok. De ugyanígy megtehetjük azt is, hogy buszra szállunk, kimegyünk a Kiskunsági Nemzeti Parkba, és bokáig járunk a homokban, majd ásunk egy gödröt, és megnézzük, milyenek talajrétegek? 10 éven át tanítottam állami, önkormányzati iskolában. Sokszor tapasztaltam, hogy a bebiflázott szabályok nem álltak össze rendszerré, biztos tudássá a gyerekek fejében. Amikor például megkértem a hetedikeseket tanulószobán, hogy az ablakban található növényeken mutassák meg nekem, mit jelent, hogy egy- vagy kétszikűek, csak néztek rám. Pedig nem voltak gyenge képességűek, sőt! Aztán együtt megnéztük a növényeket, és kiderítettük, mit jelent a tankönyvből ismert definíció. Tartalmat adtunk a definíciónak. Számomra ezt jelenti a gyermekközpontú iskola.

 

 
- A szülőket általában a félelmeik vezetik az iskolaválasztásban – tisztelet a kivételnek. Ha magas a követelmény, attól félünk. Ha kevés, attól még jobban. Ha sokat tanul, félünk, hogy nem jut idő játékra, sportra. Ha nem tanul eleget, akkor meg mi lesz belőle? És sokszor bármennyire is látjuk, hogy nem jó az irány, félünk váltani, hiszen túl nagy a tét.
 
- Azt hiszen, egy valamitől nem félünk igazán: attól, hogy a gyerekeinkből olyan fiatalok válnak, aki elvesztették az érdeklődésüket és kreativitásukat. Egyszer a mérnök férjemet megkérdezték, miért íratjuk alternatív iskolába a gyerekünket, hiszen okos. Mire a férjem azt válaszolta: „Éppen azért!” A kislányaink első osztályban nem tanultak meg olvasni decemberre. De mire 3-osak lettek, nem csak megtanultak olvasni, de meg is szerették az olvasást. (Kérdés, hogy más iskolákban valóban megtanulnak-e karácsonyra írni-olvasni – vagy ez csak egy vágyott cél - és hogy főleg minden gyerek megtanul-e.) Lehet, hogy ha siettettük volna a tanulás tempóját, ma kezükbe sem vennének könyvet. Szerintem is nagy a tét. Nem mindegy, hogyan döntünk. Az alapító családok között többen vannak, amiknek alternatív iskolába jártak a gyerekeik, nyolcadik után sikeres felvételivel kerültek be pl. a Bolyaiba, jól boldogulnak ott. Nem a tananyag mennyisége a kérdés, hanem a képesség, amivel tudsz tanulni és jól számot adni a tudásodról. Ez nem mennyiségi kérdés.
 
- Egy olyan felvételi rendszerben, ahol a tankönyv képaláírásában található információra is rákérdezhetnek, hogyan lehet a továbbtanuláshoz szükséges tudást megszerezni túlterheltség nélkül? Lehet egyáltalán?
 
- Azzal a gyakorlattal, ami ma elfogadott, nem hiszem. Ma ugyanis az az elfogadott, hogy nagyon korán, már kisiskolás korban megkezdődik a ténybeli tudás „beletöltése” a gyerekek fejébe. De biztos, hogy akkor szerez a gyerek elmélyült tudást, ha ötödik osztályban bemagolja a szögfelező egyenes definícióját – és még sok minden mást? Mi történik, ha először inkább rajzos feladatokat adunk, szabadkézi geometria órán, ahol először alkalmaznia kell a szögfelezést spontánul? Majd amikor ezt begyakorolta, következhet a szerkesztett geometria és a nevén nevezhető az eljárás. Mire a végére érünk, a gyerekek maguktól fogják megalkotni a szögfelező egyenes definícióját, és az már olyan tudás lesz, ami egyszer és mindenkorra megmarad . Hiszen ez szerzett tudás, és nem a tankönyvből készen kapott. Ezt tapasztaltam, ennek látom hasznát. 
 

- A gyermekközpontú iskolában nincsenek rossz jegyek, nincsenek beírások. Hogyan lehet fegyelmet tartani hagyományos fegyelmezési eszközök nélkül?
 

- Csodálkozva állapította meg az egyik vendégünk: „Nem kiabáltok, mégis fegyelem van.” Éppen azért… A kiabálás emeli a gyerekek ingerküszöbét. Még hangosabbak lesznek, amit még hangosabb kiabálással kellene megfékezni? Zsákutca. Ezért ahelyett, hogy fegyelmeznénk, inkább figyelemre tanítjuk a gyerekeket. Nincs jobb fegyelmező eszköz, mint ha a gyerekeket érdekli, amit csinálnak! Nálunk nem úgy zajlik egy óra, hogy hosszan mondjuk a tananyagot a táblánál, majd „vegyétek elő a munkafüzetet…” Arra törekszünk, hogy a gyerekek az óra aktív résztvevői legyenek. Ez másféle tudást követel a tanártól, mint a külső fegyelmezési eszközök használata.
 
- Hogyan lehet ezt az érdeklődést fenntartani?
 
- Nagyon változatos módszertannak tanítunk. Abból indulunk ki, hogy ha egy gyerek nem ért valamit, az nem a gyerek hibája, és nem hagyjuk magára. A közoktatásban használt tankönyvek természetesen ott vannak a teremben – hátul, a könyvespolcon. Aki akarja, használhatja. De például a matematikát biztos, hogy nem könyvből tanítjuk. Hiszen a matek maga az élet! Ha vásárolok, számolok. Ha főzök, és nem a szakácskönyv által megadott mennyiségeket használom, hanem a dupláját, akkor aránypárokat állítunk fel. Ha utaztunk, a távolság arányában kalkuláljuk az üzemanyag-fogyasztást – és ez csak néhány példa. A gyakorló feladatok jöhetnek a könyvből – egyre több, ahogyan haladunk az osztályfokokban felfelé.
 
- Milyen a számonkérés rendszere? Szoktak például felelni a gyerekek? 

Fontos kompetenciának tarjuk, hogy a gyerekek tudjanak számot adni a  tudásukról. Klasszikus felelést nálunk nem látsz, de például természetismeretből az ötödikeseimnek az a feladata, hogy tartsanak 2 perces prezentációt egy kiválasztott állatról. 12 gyerek 12 prezentációt tart, amihez kötelező feladatok társulnak. A prezihez segítek anyagot keresni, s ha elkészült a szövege, leellenőrzöm, majd segítek a megtanulásban is. Felelés ez is, de teljesen más, mint kiállítani a gyereket a tábla elé, és kikérdezni. Osztályozás nincs, de a szülők és a gyerekek is folyamatosan kapnak visszajelzéseket az elvégzett munkáról. Félévkor és év végén 2-3 oldalas szöveges értékelést készítünk, minden szülőt arra kérünk, hogy szánjon legalább egy órát arra, hogy megbeszélhessük, mi mindent végeztünk el, amelyek a gyermek erősségei, és mi az, amire figyelni kell.
 
- Kilépnek az iskolai napirend ’45 perc - 10 perc – 45 perc – 15perc…’ bűvköréből?

Reggel – legyen szó elsősökről, vagy akár 8-osokról - félórás hangoló szakasszal kezdődünk: légzőgyakorlatokkal, nyelvi-logikai játékokkal, koncentrációs, lazító, gyakorlatokkal. A kicsiknek több ugrándozás van benne, de az ötödikeseim például most bukfencezni szeretnek, az nem maradhat ki egy reggel sem – és természetesen együttes tevékenység ez is! Egészen más belekezdeni a munkába így, mintha akkor kellene nekiállni, amikor a gyerekek „beestek” az iskolába. A hangoló szakasz után következik a szaktantárgy tanulása. Nem válik el élesen a kettő – sok a rávezető tevékenység. A fő tantárgyakat tömbösítve tanítjuk: 3-4 héten át foglalkozunk az adott tantárggyal – matematikával, természetismerettel, stb. – egyhuzamban. Ez a főoktatásnak nevezett szakasz 90 perces, így lehetőségünk van elmélyült munkára. A szaktantárgyi oktatásnak 10-kor van vége, s ekkor következik a szünet - 40 percben. Azért ilyen hosszú az idő, hogy mindenre jusson idő: elmenni a mosdóba, futkározni, fára mászni, beszélgetni. Szünet után három 45 perces óránk van: nyelvek, mozgás, zene, festés, kézimunka, kertművelés. A kicsiknek 1-2 órájuk van, ők délre végeznek. A sok gyakorlást igénylő tantárgyakból – ilyen a matematika – vannak gyakorló órák is minden héten.
 
- Végül az örök kérdés: mitől szeretnek a gyerekek iskolába járni, és mitől nem? Fontos ez egyáltalán a pedagógus szemszögéből?

Nagyon fontos! Sokkal hatékonyabb a tanulás, ha a gyerekek szeretnek iskolába járni! Gondolj bele, te is így vagy ezzel. Ha nem szereted a munkádat, soha nem lesz olyan jó a teljesítményed, mint amikor olyan tevékenységet végzel, ami örömöt okoz. Egy gyerek akkor szeret iskolába járni, ha nem szorong, és – nem mellékesen - azt látja, hogy a tanár is szeret iskolában lenni. Jó olyan helyen lenni, ahol minden nap egy kicsit több tárul fel a világból. Ahol nem arra kíváncsiak, miben nem vagy jó, hanem támogatnak abban, amiben jó vagy, és hozzásegítenek, hogy azon a területen is fejlődhess, ami számodra nehézséget okoz. S ahol nem bűn hibázni – hiszen maga a hibázás, amiből tanul az ember sokszor. Ha megbotlasz, mert göröngyös a járda, legközelebb a lábad elé fogsz nézni. Akkor is így teszel, ha valaki mutat neked egy fotót egy könyvben, amelyen az látható, hogy göröngyös a járda? Arra törekszünk, hogy a gyerekek mindig kapjanak segítséget az adott feladat megoldásához. Nem végezzük el helyettük, hanem hozzásegítjük, hogy megtalálhassák a megoldást, és ennek köszönhetően szorongás nélkül tehessenek szert biztos tudásra. Nem az erőfeszítéstől akarjuk megóvni a gyerekeinket, hanem arra törekszünk, hogy olyan erőfeszítéseket tegyenek, amelyekkel a képességeik fejlődnek és ez segíti őket az életben való beválásban.

 

 
Rákász Judit