A tanulást reflektív folyamatnak tekintjük, ezért nem kész tudást adunk, amelynek a tanuló passzív befogadója, hanem arra ösztönözzük őket, hogy önmaguk fedezzék fel a világ dolgait a maguk változatosságában és összefüggéseiben.
Minden és mindenki a tanulás forrása, és tanár személye fontos, mert egy az értékes elérhető források közül. A tanár azonban nem a tudást osztó személy elsősorban, hanem az az ember, aki segíti a gyerek tanulás folyamatát: facilitátor. Segíti a belső motiváltság és az egyéni utak megtalálását, megteremti a tanuláshoz szükséges támogató és inspiráló környezetet, elérhetővé teszi az eszközöket. A facilitáló minőségek közül Rogers a hitelességet emeli ki, mint a legfontosabbat. Csak akkor várhatjuk el a tanítványoktól, hogy kifejezzék érzéseiket, gondolataikat, ha mi magunk is minták vagyunk e tekintetben.
Fontos, hogy a tanulás hatékonysága függ attól, hogy a tanulókat mennyire vezeti a saját belső érdeklődésük. A tanulási folyamathoz azonban azt is hozzátartozik, hogy tanulók megtegyék azokat az erőfeszítéseket, amelyek egy-egy készség és képesség kialakításának folyamatában elengedhetetlenek és találkozzanak azzal az ismeret és tudásanyaggal, amely a világban való tájékozódásukhoz szükséges. A tanárnak az a feladata, hogy a szabadságnak és a kötöttségnek azt a megfelelő arányát tartsa, amelyben ez megvalósulhat.
 
A tanulásnak akkor van tartós hatása, ha annak a folyamatában az egész ember – az érzelmei és a gondolkodása – részt vesz. Azért, hogy a diákjaink érintettségét ily módon megőrizzük, iskolánkban a pedagógus és a diák között megoszlik a tanulás felelőssége.

A tanár felelőssége, hogy

• átlássa és keretet adjon a tanulási folyamatnak,
• kezdeményezze az optimális pedagógiai légkör kialakítását,
• állandó nyitottsággal segítse az útkeresést,
• rendelkezzen a hagyományos pedagógia tudásanyagával- és eszközeivel (módszertan),
• a diákjaival annyira ossza meg a tanulási-tanítási folyamat felelősségét, amennyire az a diák fejlődését elősegíti.

Törekedünk arra, hogy a tanulók egyre növekvő mértékben legyenek felelősek a saját tanulási folyamatukban. Ez azt jelenti, hogy a diákok a megszokottnál nagyobb szabadsággal és ezzel együtt nagyobb felelősséggel rendelkeznek mind a saját tanulási folyamatukat, mind a közös életünkben való részvételüket illetően. Adott kereteken belül, egyeztetés után dönthetnek időhatárokban, a tanulnivalók súlyozásában, abban, hogy ők mit hoznak be a csoport életébe.
Ezért a diák felelőssége, hogy

• a korának megfelelő önfegyelemmel vegyen részt az iskola életében, 
• a dolgait a vállalásainak megfelelően végezze.

Az iskola életében a szülő is partnerként van jelen.

Ezért a szülő felelőssége, hogy

• az iskolával együttműködve támogassa gyermeke fejlődését:
• gyermek nevelés, szociális szabályok ismerete, betartása,
• házi feladatok elkészítése,
• iskolai szabályok betartása,
• tanulásra kész állapotban való iskolai megjelenés,
• segítse elő gyermeke önállóságát.

A gyerekek figyelmének a hullámzó állapota magába az oktatásba van betervezve a Waldorf iskolában. Állandó fegyelmezés helyett a Waldorf tanár arra törekszik, hogy megtanítsa gyerekeket figyelni, azaz szellemileg „jelen lenni”, ezért igyekszik úgy tanítani, hogy a gyerekek akarjanak figyelni. A Waldorf iskolában a tanítás napi menete úgy van felépítve, hogy abban váltakozzanak a legmagasabb fokú intellektuális éberséget és lelki koncentrációt valamint a lazább szellemi állapotot, a figyelem nyugalmát igénylő feladatok.

A koncentrálást, azaz a szellemi jelenlétet reggelenként (és szükség esetén napközben is) külön erre a célra szánt időben és változatos gyakorlatokkal, tevékenységekkel segítik, mielőtt elmerülnének az adott tananyag szorosan vett tanulmányozásában. Ez a főoktatásban az ún. ritmikus rész. A ritmikus résznek szinte állandó összetevői:

• kis- és nagymozgásos gyakorlatok,
• éneklés,
• hangszeres zene (furulya),
• kognitív és motoros képességeket, együttműködést fejlesztő játékok.

Ezek kötődnek magához a tananyaghoz is, de elsősorban a figyelem összerendezését célozzák. A Waldorf-iskolában a tanítás mindennapos kelléke az ugrókötél, a babzsák, a hullahopp-karika, a kendők, fagolyók, a fonal, a dobókocka, és a furulya, amelyet minden nap gyakorolnak.

Folyamatos tapasztalat, hogy a felnőtteknek szóló nyílt órákon a résztvevők rácsodálkoznak: ők maguk is sokkal hatékonyabban tanulják meg például, hogy mit jelent a legkisebb közös többszörös, ha nem csak a tanári magyarázatra lehet hagyatkozni és a tanulásban való részvételük nem csak a füzetmunkára korlátozódik.

„A túl sok információ vagy a nem időben adott információ – mivel feldolgozatlan vagy félig „emésztetlen” – úgy kereng az idegrendszerben, mint a nem megfelelő vagy túl sok táplálék az emésztőrendszerben. A cél nem az, hogy elzárjuk a gyermeket az információtól, hanem az hogy fokozatosan szoktassuk hozzá ehhez az információtelített világhoz, ha úgy tetszik teremtsük meg a harmóniát a felvétel és a leadás között. A bevétel és a feldolgozás egyensúlyban tartásával nemcsak a kortünetnek számító figyelemzavarok megelőzéséért tehetünk sokat, hanem segítünk a felnövekvő gyermeknek, hogy mindig nyitott maradjon a tanulásra, ne váljon fásulttá, ne veszítse el érdeklődését a világ és önmaga megismerése iránt.” (Sósné Pintye Mária)

A tevékenységekben való elmélyülés képességét akadályozó civilizációs ártalmak és túlingereltség okozta problémákat megelőzendő és orvosolandó, alsó tagozatban a Waldorf pedagógia hangsúlyozottan ajánlja, hogy igyekezzünk megóvni a gyermekeket az aktív alkotás ellen ható és a belső képzelőerőt tompító, tétlenségre tanító hatások elől, mint pl. a televíziózás, mobiltelefonozás, számítógépes játékok okozta függőség. A képernyő-függő gyerek túlstimulált, teli megemészthetetlen tartalmakkal. Figyelme a sok változás miatt állandóan megtörik, és ehhez hozzászokva, egyfajta ingeréhség lép fel nála (figyelemzavar kialakulása). Képtelenné válik a  belső képalkotásra, és így bekapcsolódni abba a munkába, amely éppen erre a képességére alapoz. 

Hány éves kortól lehet beíratni egy kisgyereket a Csillagbölcső Waldorf Óvodába?
Óvodánk két és fél éves kortól fogad gyerekeket, a szobatisztaság nálunk nem előfeltétel.

Mennyi ideig tart a beszoktatás?
A beszoktatás igény szerinti. Van olyan kisgyerek, aki két nap alatt szokik be, van olyan, akinek ehhez két hétre vagy több időre van szüksége.

Van délutáni alvás?
Igen. Óvodánk egész napos ellátást nyújt, a nyitvatartási ideje 7 – 17 óráig tart. Ebéd után az elcsendesedés következik mesével és alvással. Három órakor kezdik ébresztgetni a gyerekeket az óvónők, majd uzsonna után szabad játékkal folytatódik a napirend kinn a levegőn.

A Waldorf óvodában minden meg van engedve a gyerekeknek?
Nem. A Waldorf pedagógia egyik alapvetése, hogy szabad felnőtt csak abból válik, aki gyerekkorában megtapasztalta az egészséges nevelési határokat.
Ha az óvodánkban egy kisgyerek olyat akar tenni, amivel másokat zavar vagy bánt, ami saját magára veszélyes vagy egyszerűen nincs ott az ideje, akkor az óvónők nyugodt hangnemben, de határozottan közlik ezt vele.
A Waldorf óvodában a kisgyerekek belső fegyelmének a fokozatos kialakítását szolgálják: a napirend, a szokások valamint a gyerekekkel való kommunikáció módja; a direkt tiltások és utasítások helyett arra törekszünk, hogy a követhető pozitív minták rögzüljenek a kisgyerekben.

Nem okoz gondot Waldorf óvodából állami iskolába menni?

Több olyan családunk van minden évben, akik a Waldorf óvoda után állami iskolába íratják gyermekeiket. Az utolsó félévben a „nagyóvodásaink” olyan foglalkozási formákban is részt vesznek, amiből a gyermekmegfigyelés mellett biztosan kiderül az iskolaérettség. Iskolába lépés előtt óvodánk is kiadja az iskolaérettségi nyilatkozatokat. Az óvodából elballagó gyermekek az iskolára készen „felvértezetten” lépnek tovább akár Waldorf Iskolába, akár állami iskolába, amit a pozitív visszajelzések támasztanak alá.

Iskolára előkészítés nálunk is van, (link: https://csillagbolcso.hu/iskolara-felkeszules-specialis-modon/https://csillagbolcso.hu/iskolara-valo-felkeszites-specialis-modon). Ennek során a gyerekekben olyan készségek és képességek kialakulását segítjük elő, amelyek a tanulásban támogatják – iskolatípustól függetlenül, hiszen az alapkészségek elsajátításához minden kisegyereknek ugyanazokra a képességekre van szüksége. 

A Waldorf óvodában a gyerekeknek azt adjuk, ami ebben az életkorban a legfontosabb: az érzelmi biztonságot és a követhető pozitív példát. Az önmagában bízó, kreatív, világra nyitott, alkotni képes, türelmet és kitartást tanult, figyelni tudó kisgyermek van felkészülve az iskolás létre. 

Az alább közölt írás forrása: Árnika Hírlevél 3. szám (2010. Nyár)
Újlaki Éva:
Egészséges nevelési határok, lelki biztonság, szabad felnőtt ember

Ma már pedagógiai, pszichológiai, biográfiai kutatásokkal jól alátámasztható az egészséges nevelési határok, a lelki biztonság és a szabad felnőtté válás összefüggése. Korunk nevelési elméleteit bizony gyakran nevezhetjük ellentmondásosnak.
Szülőként, nevelőként gyakran válunk bizonytalanná abban a kérdésben, hogy gyermekinknek mire is van valójában szükségük. A gyermekek valódi, egészséges fejlődéséhez, kibontakozásához szükséges igényét hajlamosak vagyunk összetéveszteni azzal, hogy mik is a vágyai.
A valódi szükségletek feltárása csakis a gyermek igazi, pontos megfigyeléséből és megismeréséből származhat. Minden gyermekben mély megelégedettség él, ha szükségleteit képesek vagyunk meghallani, akkor is, ha bizonyos dolgokkal szemben panaszát fejezi ki.

A szigorú, vagy a liberális szemléletű nevelés hívei vagyunk?
Fontosnak tartjuk a nevelési korlátokat, vagy inkább a szabad nevelés hívei vagyunk?

A 1960-as évektől kezdve terjed a világban az a nevelési elv és gyakorlat, hogy a gyermekeket, mint kis felnőtteket kezeljük és a gyermekeink véleményét egyre több területen, egyre több dologban ki is kérjük.
A fent említett kutatások és egyre több szülő nevelő, tanító tapasztalata bizonyítja annak az igazságát, hogy csakis az válhat szabad felnőtté, akinek gyermekkorában lehetősége volt megtapasztalni határokat a nevelésében.

Ma bizonyos értelemben hajlamosak vagyunk a gyermekek kezébe adni fejlődésüket. Választási lehetőségeket adunk nekik napi életükre vonatkozóan, hogy mit csináljanak, mit egyenek, mikor feküdjenek le, stb, és mindezt még azelőtt mielőtt megtanulják cipőjüket bekötni. A szülők ebben meglehetősen kimerülnek és gyermekeikkel együtt össze is zavarodnak. Ekkor igazában nem másról van szó, mint a szülői szerep hiányáról, és ezt legtöbbször mi szülők még észre sem vesszük.
Hogyan juthattunk el már odáig, hogy a szülőrészéről elhangzó „nem” nem válik valódi válasszá gyermeke számára?
A gyermekeknek biztos, világos, szerető, meleg, de határokra van szükségük. Természetes az, hogy ezeket ki akarják tolni, próbára akarják tenni, hogy elég erősek, szilárdak, következetesek és megbízhatók-e. Ha tisztelhetnek bennünket, ha biztonságban érzik magukat, akkor jól vannak, de önállóan még nem tudják saját határaikat felállítani. Sőt, az ő dolguk az, hogy ezt feszegessék, nekünk pedig, hogy felállítsuk őket szeretettel, fejlődésének, összefüggéseinek megértésével, következetességgel, és ezzel segítsük őket a kiegyensúlyozott felnőtté válásban.
Ha a gyermek kicsi, akkor legyen a játszótere is kicsi, majd ez a tér nőjön vele együtt.

Tudjuk, hogy a szigorú nevelés kiegyensúlyozó ellenreakciója a szabadságvágy, kitörések. A gyermek fejlődése során a nevelési határnak először kívülről kell érkezni, hogy később ezeket a határokat a fejlődő ember önmaga számára is meg tudja formálni. A határok eme hiánya a későbbi évekbeli bizonytalansággá vezet. 

Kevesebb választási lehetőséggel, kevesebb és összeszedettebb magyarázattal kell gyermekeinket nevelnünk.
Amennyiben a felnőtt gondoskodásában érzik magukat, akkor jobban el tudnak merülni a képzelet és a játék világában, amelyben későbbi életük számára lelki erőket alakítanak ki.
Fontos tudnunk, hogy gyermekeink akaratos természete önmagában még nem rossz, hanem nagyon is fontos tulajdonság. Erre a benne lévő akaratra a világnak és neki is nagy szüksége van.

Ám ezt az akaratot nevelni kell, de hogyan is?
Mindenképpen szeretettel, megértéssel kell adekvát módon terelgetni. A gyermek fejlődésének motivációját egy erő vezérli: nőni, érteni, legyőzni, meghaladni a környezetet.

Ma a felnőttek világa gyakran sorolja a gyerekeket vagy a problémások, vagy a különlegesek közé. Legjobban akkor tesszük a dolgunkat, ha tulajdonságaik leírásával észrevesszük bennük a bölcset és bátorítjuk bennük a gyermeket.
Semmiképpen se akarjunk „kis felnőttek” generációját felnevelni, akik  ennek ellensúlyozására felnőtt korukban akarnak majd gyerekek lenni, gyerekként viselkedni, felelősséget alig vállalni, és azt akarni, hogy foglalkozzanak velük.

A szülő egyéni, individuális lelki fejlődése, felnőtté válása és a gyermek fejlődése között szoros kapcsolat van, mely a felnőtt tudatos éberségén múlik. Szülőként el kell tudni bánnunk saját személyes ügyeinkkel, hogy a gyermekünknek egyéni kibontakozásához maradjon elegendő tere. Ha szülőként gyakoroljuk felnőtt életünk művészetét, akkor teret adunk annak, hogy gyermekeink gyermekként élhessék életüket.

Legyünk hajós kapitányok a hétköznapok nevelési kérdéseiben és semmiképp sem börtönőrök.

Fontos tudni és magvalósítani, hogy nem kell gyermekünk minden kívánságának rendelkezésére állnunk, ám figyelmünkre, következetes, kitartó iránymutatásunkra nagy szükségük van. A szabadság (a határok hiánya) gyermekkorban összezavar.
Ne tárgyaljunk kisgyermekünkkel, hiszen ez a kamaszkorhoz tartozik. Beszédünkben sose legyünk manipulatívak, ehelyett beszéljünk egyenesen. Meg kell tanítani kicsi gyermekeinket magyarázat nélkül elfogadni azt, amit mondunk nekik. A szavainkból áradjon a következetesség, szeretet, szeretettel állított határok.
Ez a rend és fegyelem felszabadít, és ebben fejlődni lehet.
Mindenekelőtt a bizalom és tisztelet erős kapcsolatát kell megteremtenünk, amiben értjük, hogy gyermekünknek mire van szüksége. A gyerekek ezt érezni fogják és együttműködnek velünk.

A Waldorf óvodák csoportjai életkorilag szándékosan vegyes összetételűek.
Ez sok lehetőséget adnak a szocializációt segítő képességek kialakításához.

 A vegyes korcsoport egyrészt hasonlít a család természetes közegére (testvérek), másrészt a felnőtt és a kisgyerek között a nagyobb gyerekek kitűnő közvetítők. A nagyobb gyerekek például már ismerik a csoport szokásait, napirendjét, és ezt teljesen természetes módon hagyományozzák át ‒ az utánzás által ‒ a kisebbekre.
Gondoljunk arra, hogy mennyivel könnyebben kapcsolódik be egy játékba egy kisgyerek, ha látja, hogy a nagyobbak is benne vannak, mintha a felnőtt direkt felszólításának kéne engedelmeskednie. A kicsik például jobban elfogadják, hogy az évszakasztal („szépsarok”) nem játék céljára szolgál, ha erre egy nagyobb gyerek figyelmezteti őket. Az óvónő által gyakorolt nevelési stílus, módszer a gyerekek utánzási képességeire épül, de a követendő minták lehetnek maguk az óvónőt utánzó gyerekek is ‒ egymás számára. Ez megnyilvánul abban is, ahogyan a nagyok eltanulják az óvónőtől a segítőkészséget a kicsik felé, vagy ahogyan a kisebb gyerekek tiszteletben tartják azt, hogy vannak tevékenységek, amelyeket csak a nagyobbak végezhetnek (ilyenek például az iskolára való felkészítő speciális tevékenységek).
A Csillagbölcső Óvoda ‒ eltérően a Waldorf óvodák többségének általános gyakorlatától ‒ két és fél éves kortól fogadja a gyerekeket. A legkisebbek által igényelt gondoskodás nagyobb terhet ró az óvónőkre, ezért a munkaszervezést úgy alakítják, hogy a csoportokban a két óvónő munkáját mindig segíti a dajka jelenléte.