Az óvodás gyermek nem szóból tanul, hanem cselekvésből, tapasztalásból utánzással. Ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy az óvodában olyan utánozható, hasznos tevékenységeket végezzünk a gyerekek között, amibe spontán módon bekapcsolódhatnak, és megtapasztalhatják, hogy kezük munkájával létrehoznak valamit.
A szeptember bővelkedett tennivalókban: kukoricát morzsoltunk, gyümölcsöt daraboltunk és lekvárt főztünk, búzát csépeltünk, őröltünk, szitáltunk, és megsütöttük mindennapi kenyerünket, kalácsunkat. Szőlőt daráltunk, préseltünk. Kis búzás zsákokban a gyerekek hazavitték a búzát, amit tavaszig őriznek, akkor visszahozzák, a böjti időszakban pedig közösen elvetjük, és húsvétra szárba szökken, mint az új élet szimbóluma.
Minden mindennel összefügg, és mindennek értelme van. A betakarítás ünnepen hálás szívvel fogyasztottuk el mindazt, amit együtt készítettünk: a kalácsot, az almás pitét, a lekvárt, a mustot. Lelki táplálékként pedig egy mesét kaptak tőlünk, felnőttektől a gyerekek: A vajaspánkó című mesét báboztuk el nekik az ünnepi asztal mellett, amit áhítattal figyeltek, és szavainkat, mozdulatainkat elvitték magukkal a mindennapi szabad játékukba is.
Az ünnep fénye és melege segít bennünket tovább az egyre növekvő sötétségben, amikor minden lelki erőnkre és bátorságunkra szükségünk lesz.
