Mintaadás, utánzás – életkori sajátosságok figyelembe vétele

Az életkori sajátosságok figyelmbe vétele a Waldorf pedagógia gyakorlatában azt jelenti, hogy tudatosan épít arra: a 2-6 éves gyerekek fő tanulási módja az önkéntelen figyelem által vezérelt SPONTÁN UTÁNZÁS. Az óvónők legfontosabb leladata ezért az, hogy egészséges, követendő MINTÁT ADVA EGYÜTT TEVÉKENYKEDNEK a gyerekekkel.

 

A gyerekek mélységesen élvezik a cselekvésekben megnyilvánuló emberi munkát, a munkáját szerető és az azzal azonosuló emberi látványát. A Waldorf óvónő tudatában van annak, hogy valamennyi tevékenysége inspirálja és táplálja a gyerekek szabd játékát. Úgy tevékenykedik, hogy a gyerekek szívesen kapcsolódjanak be a munkájába, őt utánozva. Biztosítja, hogy a gyerekek – fejlődési fokuktól és életkoruktól függően rövidebb-hosszabb idő elteltével ‒ visszakacsolódhassanak a kortársaival való szabad játékba.

Példák: amikor hetente kenyeret sütnek, a dagasztásba, a kis cipók kiformázásába bekapcsolódnak a gyerekek; a napi teendők közül az asztalok megterítését, a csoportszoba összepakolását vagy a kert gondozását az óvónő a gyerekekkel együtt végzi. Kukoricát morzsolnak, mustot készítenek. Mivel a Waldorf óvodákban a kézművesség különös hangsúlyt kap, mint játékkészítési lehetőség, gyakran szőhetnek, fonhatnak, fakardot készítve fűrészelnek, reszelnek, csiszolnak – az óvónőkkel együtt.

Azonban nem csak a munka jellegű ‒ a gyerekek által szabad játékban utánzott tevékenységekbe való bekapcsolódásban ‒ építenek a gyerekek spontán utánzó képességére. Ugyanígy a spontán bevonódás az alapja a művészeti tevékenységeknek (festés, rajzolás, gyapjúkép-készítés, viaszgyurmázás) valamint az évkör ünnepeiben állandóan visszatérő szokásokban, ünnepi rítusokban való részvételnek is.

Ha alkalmunk adódik figyelemmel végigkísérni egy Waldorf óvodai csoport napját, akkor azt látjuk, hogy nem kötelező „foglakozások” vannak (ahol visszatérő probléma lehet, ha egy-egy gyerek nem akar részt venni bennük); nem direkt és hangos felszólításokkal írják elő a gyerekek számára, hogy az adott időszakban mit kell tenniük. Mégis – éppen ennek ellenére ‒ azt látjuk, hogy gyerekek örömmel tevékenykednek, nincs abból adódó „fegyelmezési probléma”, hogy a gyerek „zavarta a foglalkozást”. Megvalósul az inkluzív gyakorlat.

 

„Fontos eloszlatni azt a tévhitet, hogy a gyermek az értelmével tanulja meg, mi a jó és mi a rossz…. Tudnunk kell, hogy minden, amit az ember egy gyermek közelében tesz, az szervesen beépül a gyermek testébe, lelkébe, szellemébe. A hajlamok és képességek, amelyek kifejlődnek a gyermekben, mind attól függnek, milyen magatartást lát maga körül.”
(Rudolf Steiner, 1924)

 

A kisgyermek nem tud nem-utánozni

 

„ A fogváltás előtti, első életszakaszban a gyermek bizonyos értelemben egyetlen teljes érzékszerv. Ezt a legteljesebb mértékben szó szerint kell érteniük: a gyermek teljes érzékszerv. (…) Amit mondunk a gyereknek, amit tanítunk neki, az még nem hagy mély lenyomatot benne; az a benyomásunk, hogy a beszédében utánozza azt, amit mondunk neki. De hogy milyenek vagyunk, hogy jók vagyunk-e és ezt a jóságot megjelenítjük-e a gesztusainkban vagy mérgesek vagyunk, haragosak és ezt jelenítjük meg; röviden: minden, amit teszünk, az tovább folytatódik odabent a gyermekben. Ez a lényeg. A gyermek egyetlen teljes érzékszerv, mindenre reagál, amit az emberek benyomásként előidéznek benne. Ezért az a lényeg (…), hogy tudjuk: minden, amit a gyermek közelében teszünk, a gyermek organizmusában szellemmé, lélekké és testté válik. A teljes élet egésze függ attól, hogyan viselkedünk egy gyermek környezetében. A hajlamok tehát, amiket a gyermek kifejleszt, a mi viselkedésünktől függenek.”

(Rudolf Steiner: A nevelés művészete az ember lényének megismeréséből)

 

A gyermek nem csak a mozdulatot, hanem a mögötte levő szellemi tartalmat is utánozza.

 

 „Nem prédikációkkal nevelünk. A szülőnek úgy kell viselkednie, ahogyan a gyerektől is elvárja, és ugyanolyan értékek szerint kell élnie, amilyen értékeket a gyerekének át szeretne adni. Ha nem így történik, akkor bármi, amit mond, csak felesleges szócséplés.”

(Dr. Ranschburg Jenő)

Az, hogy a gyermek élete egészséges lesz-e vagy sem, attól függ, hogyan viselkednek a közelében. Mit jelent ez?

Az első időszak a gyermek életében hét éves kor körül fejeződik be. Ez időszak alatt a pici testiségéhez és a világhoz való viszonya folyamatos átalakuláson megy keresztül, mialatt énje egyre erősödik, én-tudata teljesebbé válik.

A kisgyerekkor tanulásának legfőbb formája az önkéntelen figyelmek által vezérelt spontán utánzás. A fogváltásig a gyermek még a testhez kötött intelligenciáján keresztül, az utánzás révén lép kapcsolatba környezetével, ezáltal érti meg az őt körülvevő világot. Nem szóból tanul, hanem szemlélődésből, tapasztalatból, cselekvésből.

 

Utánzás útján tanul meg állni, járni, beszélni, mások cselekedeteinek utánzása révén fedezi föl a világot. Érzékszervein keresztül fogadja magába mindazt, amivel találkozik, és utánozza, amit a környezetében tapasztal. 

A csöppség nem tudja nem utánozni azt, amit érzékel, átél, megtapasztal. Ilyen értelemben a gyermek „kiszolgáltatott” érzékelő és „kiszolgáltatott utánzó” – testi és lelki értelemben egyaránt.